Túl görcsösen állt hozzá, nem merte elengedni magát. Egy idő után abbahagyták a játékot, felöltöztek. Igazából nem történt semmi. Rob ideges volt, frusztrált és kielégületlen. Rámordult a Amyre:
– Induljunk, mert lekésed a buszt!
A lány kilépett a sötét folyosóra, a lakás még mindig csendesnek és lakatlannak tűnt. Mentek szótlanul a kihalt utcán, ki a buszmegállóba. Talán 1-2 percet várakozhattak a busz megérkezett. Nem búcsúztak, nem volt sem puszi, sem ölelés.
Amy igazából még azon is csodálkozott a történtek után, hogy egyáltalán vette a fáradtságot és ki kísérte az álomlovag őt a buszhoz. Nem ment haza…egy faluval előbb szállt le, ahol az egyik barátnője lakott. Bekopogott Zsuzsáék házának ablakán, aki hamarosan ajtót nyitott. Végre valakivel megbeszélhette az este történéseit. Zsuzsa kedves lány volt, vékony testalkatú, hosszú barna hajú, keskeny szájjal, apró kis barna szemekkel. Egyszerű, festetlen tinédzser. Komoly gondolkodású, jó tanuló. Pár éve még osztálytársak voltak az általános iskolában. Akkor még nem voltak barátnők. Ez később alakult ki, mikor középiskolások lettek. Egy városba jártak, Zsuzsa a közgázra, ő meg egy szakmunkásképzőbe. 17 évesen, már végzős volt. Zsu meghallgatta a kissé feldúlt lányt. Szinte egész éjjel nem aludtak, csak beszélgettek. Reggel felült a buszra és haza ment. Anyja kérdőn nézett rá:
– Hol kujtorogtál egész éjjel?
– Zsuzsáéknál aludtam.
– Máskor méltóztass szólni ha nem jössz haza!
Nem mintha számított volna az anyjának, hogy otthon van vagy sem. Nagyon régóta nem volt közöttük jó viszony. Talán sohasem. Amy, mindig mostohának érezte magát a családjában. Gyakorlatilag így is volt. Apja és anyja korán elváltak. Talán csak azért házasodtak, mert ő, Amy megfogant. Anyja 17 évesen, 7 hónapos terhes volt mikor összeházasodtak, és 3 hónapos csecsemő, mikor különváltak. Legalább is így mesélte a nagymama, meg az anyja húga. Mert anyja soha nem beszélt erről. Utálta az apját, és talán őt is egy kicsit, mert mindig az elrontott életére emlékeztette. Folyton ütötte-verte, mindenbe bele kötött gyerekkorában.
A mostoha apja, az anyja, meg a féltestvérei egy igazi családot alkottak, ő meg amolyan fekete báránynak érezte magát közöttük. A mostoha apja ha nem ivott, mindig normális volt vele, és olyankor sosem éreztette azt, hogy ő nem a saját lánya. Gyakorlatilag 3 hónapos korától nevelkedett nála. De ha beivott, akkor valahogy mindig eszébe jutott, hogy van egy mostoha lánya…ilyenkor az anyjával veszekedett ő miatta. Az anyja sem volt rest, mert az utána következő napon, minden keserűségét, fájdalmát rajta töltötte ki. Üvöltözött vele, mindennek elhordta, és mindennap kiadta a munkát. Ha haza ment az iskolából, egy sor házimunka várta mindig. Nem panaszkodott, megszokta már ezt a helyzetet.
Édesapjával nem tartotta a kapcsolatot. 18 év alatt talán egy kezén megtudta számolni, hányszor látogatta meg. Az is igaz, hogy Amy is sokat tett azért, hogy ezek a látogatások minél ritkábbak legyenek. Nem kötődött az apjához. Sőt szinte félt tőle. Igazából nem tudta meghatározni az okot. Mióta az eszét tudta, mindig félt tőle, nem szólt hozzá ha találkoztak. Pedig nem nevelték ellene, legfeljebb sosem emlegették. Ha szóba is került a családban, mindig lenézően beszéltek róla. Anyja meg egyenesen gyűlölte. Azt nem tudta miért.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: